Óvodapedagógusok:
- Magyari Andrea – Andi néni
- Zsigmond Zita – Zita néni
Dajka: Ungi Éva – Évi néni
2025 szeptemberében az 19 meglévő Nyuszi csoportoshoz egy új kisgyerek csatlakozott, aki már járt másik óvodába, beilleszkedése folyamatban van közösségünkbe. Csoportunkban nagycsoportos gyerekek vannak A 20 gyerekről három gondoskodó felnőtt Andi néni, Zita néni és Évi néni vigyázz.
A csoportszobát és a játékokat úgy alakítottuk ki, hogy megfeleljenek a gyerekek életkori sajátosságainak. Folyamatosan nyomon követjük a gyerekek fejlődését és ennek megfelelően bővítjük és cseréljük a csoport játékait.
Szokás- és szabályrendszerünket is úgy alakítottuk ki, hogy lehetőség legyen a differenciálásra és egyéni bánásmódra.
Mindennapjainkat úgy tervezzük meg, hogy építünk a gyermeki kíváncsiságra ezáltal úgy alakítjuk ezeket, hogy az ismeretszerzés öröm és játék legyen a számukra.
Nagycsoportos fejlesztő tevékenységeket szervezünk minden nap összesen 45 perc időtartamban, amin kötelező a gyerekek részvétele. Minden nap mozgásos foglalkozást tartunk lehetőség szerint az udvaron, a teraszon esetleg a teremben. A különféle mozgásfejlesztő eszközeinket naponta, igényeik szerint variálva, változatos módon használhatják.
Péntekenként úszni járunk a kerületi Konrád Ferenc uszodába, minden kisgyerekkel.
Az „Örökös Zöld Óvoda” címhez méltóan takarékoskodunk a vízzel, esővízzel öntözzük zöldséges kertünket, szelektíven gyűjtjük a szemetet, komposztálunk, újrahasznosítunk, takarékoskodunk az energiával. A téli hónapokban etetjük, itatjuk a madarakat, csíráztatunk, hajtatunk, a levágott és megszárított gyógynövényekből pedig illatbatyut és teát készítünk.
Rendszeresen megtartjuk a jeles napokat ápoljuk és tiszteljük hagyományainkat.
Nagyon szeretünk kertészkedni. A gyerekekkel figyelemmel kísérjük a kert változásait az évszakok során. Közösen ültetünk, gyomlálunk, locsolunk és szüretelünk a kertből. Kísérletező kedvükre alapozva vezetjük be gyerekeinket a természet rejtelmeibe.
Sokat mondókázunk, verselünk, mesélünk, énekelünk, táncolunk, dalos játékokat játszunk, kézműves technikákkal ismertetjük meg a gyerekeket (rajzolás, gyurmázás, festés, ragasztás, vágás).
Bár mindennapjaink tele vannak különféle tevékenységekkel, számunkra mindig a legfontosabb a játék.

[/html][/fluid]