Csibe csoport

 

A csoportunk eleven, vidám, sokszínű egyéniségű kis- és középső korosztályú kis csibékből áll. A mindennapos vidám, játékos hangulatot a két óvó néni és dadus néni kelti életre. Fontos számunkra a nyugodt, biztonsági légkör megteremtése, a gyermekek nem csak testi-, szellemi-, de lelki gondozása, ápolása is.
Mindkét korcsoportnak megfelelő, gazdag játékeszközökkel rendelkezünk, emellett számos saját készítésű, fejlesztő és ügyességi játékok is rendelkezésre állnak a gyermekek számára. Ezen belül a játéktereket úgy alakítottuk ki, hogy a gyermekek játéktevékenységeit legoptimálisabban szolgálják.
A szabad játékot teljes mértékben támogatjuk, hiszen ez a legfontosabb az óvodáskorú gyermekek számára. A játékos tanulási tevékenységeket az adott témának megfelelően valósítjuk meg, melyek hetenként változnak. Az egyéni bánásmód és a differenciálás fontos szerepet kap az egyes tevékenységek levezetésénél. A csoportunk szokás-szabályrendszere által megteremtjük a gyermekek érzelmi biztonságának kialakulását is.
Támogatjuk a többféle technikával megvalósult gyermeki alkotásokat, amelyeket a szülők számára a folyosón lévő faliújságra helyezünk ki. Fontosnak tartjuk a gyermekek mozgásfejlődését, heti egy alkalommal kötött nagy mozgás van, napi szinten pedig többféle mozgásos játéktevékenység.
A „Csend játék”, a beszélgetőkör, zenés gyermekjátékok, táncok és egyéb drámajátékok helye van a csoport életében.
Igény szerint megtartjuk a születésnapokat, ahol a gyerekek egyénileg kis versel, énekkel felköszöntik az ünnepeltet.
Fontos számunkra a természet szeretete, a környezetet tudatos életmód, melyeket jeles napok megtartása során valósítunk meg. A csoportunk számára egy saját, gondozott kiskert is van, ezen kívül egy veteményes ágyásunk. A kiskertet és a veteményest együtt gondozzuk, a megérett, megtermett zöldségeket közösen elfogyasztjuk. A csoportszobában kialakított „zöld sarokban” az évszaknak megfelelő terméseket helyezünk el, csíráztatunk és ültetünk. Ezáltal a gyerekek megtanulják a növények gondozását, ápolását és a közös munka örömét.